SMZ-C3D: mítoszok és tények a legendás "Invalidkáról"

A 20. század második felében ennek a szokatlan járműnek az erőteljes zümmögését a Szovjetunió legeldugottabb szegleteiben is hallani lehetett. A kicsi és csúnya babakocsit, amelyet fő rendeltetése miatt nem hivatalosan „Invalidkának” neveztek, az 1950-es évek elején kezdték gyártani. Kezdetben háromkerekű formájában volt, de fejlődésének későbbi szakaszában kissé vonzóbb megjelenést és négy kereket kapott. A Szerpuhovi Motorkerékpár-gyárban (SMZ) gyártották, és az első sorozatot, amelyet 1952 és 1958 között gyártottak, S-1L-nek hívták, később pedig S3L-re nevezték át. Aztán megjelent az S3A modell, amely alapvetően megtartotta ugyanazt a dizájnt, de most négy kerékkel rendelkezett magazin de piese auto online.

SMZ-C3D: mítoszok és tények a legendás "Invalidkáról"

Az 1960-as évek elején megkezdődött a járművek új generációjának tervezése, a NAMI, a ZIL és az MZMA szakemberei csatlakoztak a gyári csapathoz. Az e program keretében elkészült első modell 1970-ben került gyártásba SMZ-S3D néven. Számos kulcsfontosságú területen jelentősen eltért a korábbi modellektől, például az új IZH-P2 motorkerékpár-motor jelenlétében és a korához képest viszonylag modern, teljesen zárt fém karosszériában. Az első és hátsó felfüggesztés rugóit hosszanti karokkal ellátott torziós rudak váltották fel. Ezen okok miatt elmondható, hogy ez egy teljesen más autó, amely elődeivel csak a négy kerékkel ellátott kétszemélyes koncepciót, valamint természetesen a kormányzási elvet osztja meg.

A legtöbb szovjet korabeli autós a „fogyatékkal élő” járművet gyenge és technológiailag elmaradott terméknek tekintette. Ennek oka az egyhengeres kétütemű motor, a rendkívül egyszerű, bár funkcionális karosszéria-kialakítás lapos szélvédővel, külső ajtózsanérokkal és a gyakorlatilag nem létező belső tér volt.

A független első felfüggesztést egy egységgé egyesítik egy fogasléces kormányművel, az összes kerék fékje hidraulikus, az elektromos rendszer pedig 12 voltos (érdekes részlet, hogy a későbbi modellekre nagyobb, teherautókból és mezőgazdasági gépekből származó fényszórókat szereltek fel).

Az SMZ-S3D teljesítménye nem volt hatékony, mivel az 500 kilogrammos autót egy 12 lóerős IZH-P2 motor hajtotta, ami meglehetősen gyengének bizonyult. Ezért már 1971 őszén (mindössze másfél évvel a gyártás megkezdése után) elkezdték felszerelni az autókat ugyanazon motor egy erősebb változatával, az IZH-P3-mal. Ennek a teljesítménye 14 lóerő. Ez azonban nem oldotta meg a problémát, és az SMZ-S3D továbbra is lassú és zajos volt. Vezetővel, utassal és 10 kilogramm rakománnyal mindössze 55 kilométer/órás sebességet tudott elérni. Az SMZ-S3D-t 1970 és 1997 között gyártották, és ez alatt a több mint negyed évszázad alatt összesen mintegy 230 000 példány készült belőle.

Autóalkatrészek AutoPower
Autóalkatrészek AutoPower

Az 1960-as évek elején megkezdődött a járművek új generációjának tervezése, a NAMI, a ZIL és az MZMA szakemberei csatlakoztak a gyári csapathoz

A legtöbb szovjet korabeli autós a „fogyatékkal élő” járművet gyenge és technológiailag elmaradott terméknek tekintette